Hitem a kameralencsén át


Evan, a minden6ó

2007
Az immár képviselővé választott Evan Baxter Virginiába költözik a családjával. Az első hivatali napjára készülve Istenhez imádkozik, hogy segítse őt a munkájában. A képviselőház egyik befolyásos tagja, Chuck Long azzal keresi meg Evant, hogy támogasson egy törvénytervezetet. Miután rááll a dologra, különös események történnek körülötte. Evan azt hiszi, hogy elment az esze. Különösen, amikor egyik nap beállít hozzá egy idegen. Azt állítja, hogy ő az Úristen és fontos dolga van vele. Egy bárkát kell építenie a családja és a barátai számára, mert a világot özönvíz fogja elpusztítani.

Evan Baxter jobbá szeretné tenni a világot. Erre meg is kapja a lehetőséget, csak éppen igen szokatlan formában. A frissen megválasztott kongresszusi képviselőt már az első munkanapján megkeresi egy befolyásos képviselő, hogy támogasson egy törtvénytervezetet. Evan belemegy, de ezek után furcsa dolgok kezdenek el történni körülötte (más időpontban csörög az ébresztője, mint ahogy beállította, kéretlen csomagokat kap, stb.). Kezdetben nem tudja mire vélni a furcsaságokat, majd egyik nap találkozik egy idegennel, aki azt állítja magáról, hogy ő Isten, és megkéri Evan-t, hogy építsen egy bárkát, mert özönvíz lesz.

Kezdetben Evan azt hiszi, hogy megőrült, és nem foglalkozik a bárka megépítésével, pedig Isten folyamatosan küldi neki a „jeleket”: tudtán kívül „megveszi” a szomszéd telkeket, kap alapanyagot a bárka megépítéséhez, ráadásul rendszeresen felbukkan a 614-es szám az életében (például 6:14-kor csörög az ébresztője), utalva az 1Móz 6,14-re, amelyben Isten megparancsolja Noénak, hogy építsen bárkát.

Evan nagy nehezen rászánja magát a bárkaépítésre, amiért mindenki bolondnak tartja, kezdetben a saját családja is. Ám, amikor elkészül a bárka és erővel le akarják bontani a hatóságok, akkor bekövetkezik az özönvíz, és Evan bárkájának hála mindenki megmenekül.

Nagyon tetszik a filmben, ahogy Isten némi humorral fűszerezve próbálja meg meggyőzni Evan-t, hogy építse meg a bárkát. Például, amikor Evan környezetében nagyon sok dolog az ominózus bibliai versre utal (1Móz 6,14). Az is nagyon tetszik, ahogyan Isten segít újra összehozni a szétesőben lévő családot, amikor rávezeti Evan feleségét, hogy ez egy lehetőség arra, hogy összetartson a család.

Számomra két nagyon fontos üzenete van a filmnek:

Az egyik, hogy amikor Isten elhív egy feladatra, akkor ne ellenkezzek, hanem vállaljam fel annak minden terhével és nehézségével együtt, mert Isten okkal szeretné, hogy megtegyem az adott dolgot. Lehet, hogy úgy érzem, hogy megpróbálja romba dönteni az életem, de az Úr mindnyájunkat szeret, terve van velünk, és jót akar nekünk.

A másik, hogy emberként sokszor úgy gondoljuk, hogy egyedül kevesek vagyunk ahhoz, hogy megváltoztassuk, jobbá tegyük a világot vagy akár csak a saját környezetünket. Ugyanakkor a filmben nagyon jól bemutatják, hogy igenis mindannyian tudunk tenni valamit azért, hogy jobb hely legyen a világ. Nem kell mindig világmegváltó dolgokban gondolkodnunk, sokszor a legapróbb, szinte fel sem tűnő dolgokkal is jobbá tudjuk tenni a világot, ahogy a filmben mondják „apró rögtönzött kedvességekkel”. Ilyen lehet például, hogy megértőek, empatikusak vagy előzékenyek vagyunk valakivel, segítünk valakinek valamiben, jótékonykodunk vagy egyszerűen csak megtartjuk valakinek az ajtót, tényleg bármilyen aprósággal jobb hellyé tudjuk tenni a világot.

/ Márk /